top of page

Amalgám töméseimet szeretném kicseréltetni

 

Az amalgám tömésekről sok rémhír kering, ám ezek jórészt megalapozatlanok, tudományosan nem bizonyítottak! Ettől függetlenül az amalgám tömések legnagyobb része elhasználódott, rossz megjelenésű, ezért cserére szorul.

A rettegett higany  

 

Egészen napjainkig nagy vitákat vált ki az amalgám tömések esetében a higany alkalmazása. Vannak, akik úgy vélik, hogy a higany folyamatosan oldódik ki a tömésekből, így a higanymérgezés tünetei akár elhúzódva, évekkel később is jelentkezhetnek. Mások szerint pedig a higany csak az amalgám szilárdulása előtti percekben oldódik, azt követően már nem okoz problémát.

Az Amerikai Fogorvosok Világszövetsége (ADA) teljes mértékben biztonságosnak nevezi az amalgám tömések használatát ez évi közleményében. Ez megegyezik azzal az állásfoglalással, amit 1997-ben a Fogorvosok Világszövetsége (FDI) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adott ki, mely szerint egyetlen vizsgálat sem bizonyította egyértelműen azt, hogy az amalgám töméseknek egészségre káros hatásai lennének, eltekintve a ritka esetektől és a helyi allergiás reakcióktól.

Mindezektől függetlenül az amalgám tömőanyag napjainkban már nincsen forgalomban, helyét felváltották a sokkal korszerűbb kompozíciós tömőanyagok. A kellő gondossággal elkészített esztétikus restaurációk nem csak természethű kinézetűek, hanem hosszú évekig megóvják fogainkat további károsodásoktól.

 

Féljünk-e az amalgám tömésektől?

 

Az amalgám tömésekből valóban szabadul fel higany, de ez csak a tömés beillesztésekor, cseréjekor vagy eltávolításakor észlelhető. Azonban nem tartalmaz olyan mennyiségű higanyt, amely ártalmas lehetne, mérgezést okozhatna, ehhez több száz tömés "elfogyasztására" lenne szükség.A higany azonban erősen allergizál, gyakran fordul elő az amalgámra kialakult allergia, melynek jellegzetes tünete az úgynevezett lichenoid reakció (jellegzetes fehér színű nyálkahártya elváltozás), amely közvetlenül az amalgám tömés közelében fejlődik ki, és a tömés eltávolítása után eltűnik.

Az amalgám tömések nagyrésze ettől függetlenül régen készült, elhasználódott, ezért már nemképes megvédeni a fogat a további szuvasodástól. Az alsó fogakban található tömések jól láthatóak, amik sokszor kellemetlenséget okoznak, ezért cseréjük sok esetben indolkolt lehet.

 

bottom of page