top of page

Kiadó klinikáink

IMG_4471.jpg

2016-ban kezdtük el építeni klinika hálózatunkat, 2017-ben nyílt meg az első egységünk. Korábbi tapasztalataim alapján nehéz volt találni Budapesten megfelelő minőségű és felszereltségű bérlehető fogorvosi rendelőt, így már első klinikánk is ezeknek a szempontoknak megfelelően lett kialakítva. A szabad műszakok és kezelőhelyiségek hamar megtalálták első gazdájukat, ebből láttuk hogy az ilyen szintű szolgáltatásra valóban van igény és ez a motiváció adta meg a lendületet a következő évek fejlesztéseihez. Az elmúlt években rengeteg kollégával dolgozhattunk együtt, örömmel tölt el , hogy sokan akik nálunk kezdték magánrendelésüket ma már  saját klinikájukat vezetik. Arra is büszkék vagyunk , hogy a budapesti fogászati piac meghatározó orvosaival , klinikáival  építhettünk ki  hosszútávú partneri kapcsolatokat. Jelenleg 5 budapesti klinikánkon összesen 16 bérbeadó kezelőhelyiséget kínálunk.

dr. Miskolczy Zoltán Gergely
fogorvos
alapító, tulajdonos

Ismerje meg Klinikáinkat

3 Kezelőhelyiség
Jelenleg minden műszak foglalt
Nyitás éve: 2020
IMG_4160.jpg
4 Kezelőhelyiség
Jelenleg minden műszak foglalt
Nyitás Éve: 2021
5 Kezelőhelyiség
Jelenleg szabad kezelőhelyiségek bérelhetők
Nyitás éve: 2023
1 Kezelőhelyiség
Jelenleg minden műszak foglalt
Nyitás éve: 2023

Amit kínálunk

miskolczy-fogaszat-1461.jpg
Castellini 3D compact CBCT (minden klinikán)
  • FOV 10 x 10
  • Max felbontás 80 mikrométer
  • Digitális OP
  • Digitális CEPHALO felvétel (Oktogon és Móricz Klinika)
Castellini RX-DC nagyfrekvenciás kisröntgen és szenzor
Sebészeti mikromotor  
Endomotor reciproc funkcióval 
Fényes kézidarabok
Sebészi  Lézer (Margit kt 5)
Alltion operációs mikroszkóp
  • F=250-430 mm objektív (Oktogon)
  • F=250mm objektív (Margit krt 5/a)
  • Felső kategóriás optikai rendszer
Általános és sebészi kéziműszerek széles választéka
Saját zárható gurulós szekrény és egyéb zárható szerények , saját zárható öltöző
Wolf légtechnika - folyamatos légcsere minden helyiségben
Panasonic plazmaszűrős klíma minden rendelőben
miskolczy-fogaszat-1439.jpg

Kapcsolat

dr. Miskolczy Zoltán

+36305428371
zoltan@drmiskolczy.hu
Központi irodánk

1135 Budapest Szent László út 28-30. fsz.

 
miskolczy-fogaszat-1526-edit.jpg
bottom of page